Kelis - Akvárium Klub

Kelis - Akvárium Klub

Dátum: 2020/03/06
Mr. Mack

Mindig nagyon várom a nevesebb külföldi előadók hazai koncertjeit, ez most sem volt másképp. Kisebb embertömeg fogadott az Akvárium bejáratánál, gondoltam végre! Nem csak én jöttem el egy borús keddi napon meghallgatni egy igazi világsztárt. 🙂 Átverekedve magunkat a tömegen felvettük a jegyeket, leadtuk a kabátot és kerítettünk valami szigorúan alkoholmenteset, elvégre autóval érkeztem, nomeg a művésznő és az olvasók megérdemlik a teljeskörű figyelmet.Kis csúszással kezdett a zenekar, addig felpezsdítésként hallhattunk R'n'B és HipHop felvételekből egyaránt pár igazi csemegét. A playlist készítőjének innen is egy nagy pacsi! A háttérénekes bemutatkozásával kezdődött a koncert, illetve pár szóban az énekesnőről osztotta meg saját emlékeit, első benyomásait. Szépen lassan mindenki elfoglalta a helyét a színpadon. 2 billentyűs, 1 basszusgitáros, 1 gitáros, 1 dobos, a már említett háttérénekesnő valamint egy DJ hölgy tette ki a zenekart az estén. Egy gyors soundcheck után már meg is jelent a sztárvendég, Kelis. Ruházatában kerülte a megszokott dívastílust, melegítőben, sportcipőben és egy piros hasitasival perdült a közönség elé, a mikrofon mögé. Hajviselete a már-már klasszikus afro volt, egy pici vörössel megbolondítva. Micsoda lazaság, gondoltam, de nem volt sok időm elmélázni a szetten, kisvártatva egy - How you doin'- kiséretében energikusan, kicsit rockosra véve a figurát bele is kezdett. Sugárzott a színpadról az energia. Minden tiszteletem a dobosé, aki végig keményen tolta. 2-3 szám után, hosszabban hype-olta a tömeget, majd leült a színpad szélén egy két balladaszerű számot előadva. Közvetlen, kedves volt, a számok végén kezet fogott a rajongókkal, pacsizott velük, szóval az eseményen nagyon baráti hangulat uralkodott. A művésznő jelezte, hogy nem csak a meghirdetett album dalai (aki nem tudná a Kaleidoscope huszadik szülinapját ünnepeltük), hanem más felvételek is hallhatóak lesznek, ne haragudjunk ha puskázik, 17 év az 17 év 🙂 Ekkor kezdett bele az olyan slágerekbe, mint a Trick me, a Milkshake vagy a Bossy. Igazi ínyencség volt a Trick me-t reggae alapra, a Milkshake-t pedig egy Wu Tang Clan instrumentáljára keverve hallani, zenekarral! A koncert vége felé elmentünk elektronikusabb irányba, ami a tempón és a fényeken is meglátszott. Igazi fesztiválhangulat kerekedett. A végén a zenekar és az énekesnő megköszönte, hogy itt voltunk, bár a hosszas kérlelés ellenére sem kaptunk bonus tracket. Azt kell mondjam, igazi élmény volt látni, hogy milyen széles körben kedvelik kicsiny hazánkban Kelist. Remélem még jár erre majd! 🙂